Whats grind my gears?

Esősorban a hülyeség. De az piszkosul és, hogy a sok agyhalott még csak észre sem veszi magát. Arról nem is szólva, hogy a társadalmi igények és az emberi normák hová süllyedtek. Úgy értem, hogy manapság a 20-as éveik elején járó "nők" nagy részének semmi életcélja nincs csak, hogy kihalásszon egy ótvar legalja (állítása szerint izgalmas) 30 vagy afeletti kant és onnantól az élet fenékig tejfel. Nyilván van kivétel de lassan egyre kevesebb. Nem vagyok párkapcsolati szakértő és nyilván mindenkinek más az ízlése de pár szép szótól hanyatt vágják az emberek magukat bárkitől akire felnéznek VAGY a pénz miatt. Az önértékelés nagy része eltűnik az évek alatt az emberekből és az értékmérő eszköz a pénz. Hihetetlen ez a mű világ és ehhez elég csak bármelyik szórakozó helyre benézni. Mellesleg a nők nagy része képtelen megszerezni magának azt amit akar és az a lényeg, hogy a pasinak legyen kocsija, háza és dobálja a húsz ezreseket...kár ragozni.

De ami igazán böki a csőröm. A buta emberek, szó szerint azok akiknek az érzelmi és gondolkodási képességeik egy kenyér szintjén vannak. Erre csak rátesznek az olyanok akik büszkén is hirdetik magukat. Mindenki annyira veszett egyedinek képzeli magát, hogy fel sem tűnik, hogy ugyan olyan klón mint a többi. És ez csak a jéghegy csúcsa. A bort iszok vizet prédikálok típusból is kegyetlen sok van. Egész nap zabálnak, vedelnek, bagóznak a maradék időben meg sz*rt kevernek és egymás háta mögött sugdosnak. Ráadásul még a média is mossa az agyukat amit nyelnek mint kacsa a nokedlit. Szűrnyű dolog általánosítani de olyan aki elvek szerint él és be is tartja roppant kevés van. A kedvencem amikor az ilyenek megjelennek egy-egy cikk alatt és megmondják a frankót de ők maguk sem különbek. Na meg azok az IQ harcosok akik még a politikát is belevonják néha. Ráadásul nem csak a média által vannak ezek az emberek befolyásolva hanem termékek és szolgáltatások iránt is olyan lojalitást mutatnak mintha az életük múlna rajta. Értsd: alma = isten; samsung = fos). Ha van bármi ami nem tetszik neki vagy nem szimpatikus az minden esetben sz*r, de ezt értelmes kritikával alátámasztani már nem tudja. Főleg a filmes kritikáknál láthatóak eme egyedek. Mindig mindenki azt hiszi ő a legokosabb és még büszke is magára. Persze a mindennapokban kevésbé kiszúrhatóak de az internet melegágya a hülyeségnek. Arról nem is szólva mennyi selejt próbál befutni valami smink/gameplay/vlog vagy hasonló tube csatornával. Mivel van rá igény sajnos még közvetítik is a butaságot a befolyásolható emberek felé.

Boldogság

Egy szó ami képes befolyásolni és meghatározni minket. Egy szó amely a lelkünket formálja. Számos módon meglelhető. De, hogy a létezése mennyire kézzel fogható az más tészta. Ha az életünket nézzük akkor nyomokban fellelhető a jelenléte ami még értékesebbé teszi. Elsősorban nem a hétköznapi boldogságra gondolok, mint például örülünk ha kisüt a napocska. Természetesen ezek is feldobják a mindennapjaink de ezek csak átmenetiek és sokan már ezeket is képtelenek értékelni. Ez nyilvánvalóan már a megszokáshoz kapcsolható hiszen ha hozzászokunk egy egyfajta értékrendhez már természetesnek vesszük. De ebbe most ne menjünk bele. Amire igazából célzok az a legbelső boldogság.  Nyilván a felszínen sokan próbálják magukat érzelmi analfabétának bemutatni amiről most szintén nem mennék bele. A boldogságot nem lehet szavakba foglalni. Valakik szerint ez egy cél az életbe, hogy egy utat végigjárva a jutalmunk a boldogság lesz. Szerintem ez egy baromság. Persze a napjainkat feldobhatják az apró örömök és véleményem szerint a teljes boldogság elérése is lehetetlen. Hiszen azzal a gondtalan életet kapnánk meg és egy idő után már a boldogság emésztene fel. De ez megint szubjektív. Amit kiakarok hozni, hogy a boldogság soha sem lesz állandó, csak egy pillanat ami tovaszáll. Sajnálkozhatunk ezen amíg akarunk de felesleges hiszen ezeket a pillanatokat kell értékelni. Furcsa dolog hiszen egyedül szinte elérhetetlennek tűnik. A boldogság igazi örömét az okozza amikor ezt van kivel megosztani. Ez okozza lényegében a dolog problémáját is hiszen így már a saját boldogság alapjai már nem is léteznek hanem a másik félre vagyunk támaszkodva. Nem gond ez sem, számomra inkább tényleg az a boldogság alapja ha másoknak segítünk elérni a lelki boldogságot. Persze nem mindenkinek hanem aki tényleg megérdemli az életben, hogy átélje a teljes örömöt és a tudat, hogy ezt általad sikerült elérnie számomra sokkal többet ér a saját jelentéktelen boldogságaimnál(ez kicsit paradoxon). Boldogság lehet amikor elérsz az életedben valami hatalmasat amit tényleg megbecsülnek de akkor is ott van, hogy nem tudod megköszönni eléggé azoknak akik mögötted álltak ennek elérésében. A kulcsa az egésznek, hogy értékelni kell a kapott örömöket hiszen ezek által fejlődünk. Ezzel nem azt mondom, hogy a boldogság az egyetlen jó ami velünk történhet. Hanem, hogy az elérésre néha csak törekedni kell nem jön magától. És szembe kell nézni azzal is, hogy rengeteg akadály kerülhet az utunkba amik után mindig talpra kell állni és emelt fővel folytatni. Nem kövezem meg azt sem aki ezt esetleg vallás által keresi de szerintem az egy téves út.

Összességében tényleg a környezetünk határozza meg a lelki boldogságunkat, hogy kikkel vagyunk körülvéve és ezáltal már másoktól függünk. Egyedül is elérhető de mint említettem ha már nincs kivel megosztani sokkal kevesebbet ér az egész. Tényleg egy filozófiailag körülírhatatlan dolog. A lényeg, hogy nem szabad sajnálni ha épp nem adatik meg vagy túl sokat remélünk tőle mivel ezek is megtörténhetnek.

Memes vagyis a mémek

Nos mi az az internetes mém? A pontos meghatározása "az internetes mém egy olyan kifejezést vagy fogalmat takar, ami divatszerűen terjed embertől emberig az interneten".
Hála az internetnek és a világ talán legnagyobb humoroldalának virágzik ez a műfaj. Gyakran magába szippant engem is és nem is veszem észre az idő múlását. A gondom az amikor jön egy új mém és túlzásba viszik. Félre értés ne essék az efféle milking, planking vagy faith hilling ezeket már tényleg túlzásnak érzem. De! Ez a gangnam style most tényleg kihúzta a gyufát! Szép és jó volt, mosolyogtam rajta egyet amikor még gyerekcipőben járt nyáron. Bevallom azt hittem, hogy egy vagy másfél hónap alatt levonul az egész mizéria. De nem hittem volna, hogy ennyire túlnő önmagán idővel. Mivel teljesen kontrollálhatatlan így eljut olyanokhoz is akikhez nem kellene és fogalmuk sincs a mémek világáról de menőnek érzik magukat ha egy ilyen hypenak bedőlnek. Ezzel sem lenne semmi probléma még de így öt hónap után még mindig ez folyik a csapból is. Már több mint irritáló. A mondás sajnos igaz "jóból is megárt a sok". Ennek a példának lehetünk most szemtanúi. Sőt mindezek felett még szemet is tudnák hunyni ha legalább az emberek fele utánanézett volna, hogy miféle paródia is ez, de nem. Ha a nézők kettő százaléka tudja akkor szerintem már sokat is mondtam. Itt részletesen megtalálható, hogy mi volt a célja és mi volt a célja. Szerintem van is értelme de a fanatikus tudatlan majmolása már tényleg az idegeimre megy. Mindezek mellett van jó oldala is hiszen hihetetlen mennyi ember fantáziáját képes megmozgatni és szórakoztatni. Sajnos még mindig úgy érzem, hogy kicsit az "elkorcsosodás" felé tartunk az ilyenekkel mert a népszerűségnek köszönhetően boldog boldogtalan elkészíti belőle a saját verzióját(vagy csak bevágja a videója alá). Csak be kell írni a youtube keresőbe és máris ezer meg ezer verziót találhatunk.


A végére pedig, hogy mikről szeretnék még írni. Folyamatba van egy napi/heti hírekkel foglalkozó és kifejtős poszt.

Semmi

Az élet egy nagy körforgás. Dolgozol, hogy élhess és élsz, hogy dolgozhass. Ismét rászántam magam egy írásra de ennek azonban nem lesz központi témája és hosszú sem lesz de azért valami rendszerességet remélhetőleg sikerül csempésznem bele. Viszont most szakítok a sablonnal és kicsit személyesebb témákat is felhozok. Mindenki olyan magabiztosnak tűnik az életben és olyan mintha egyedül lennék aki viszont ennyire bizonytalan a sajátjában. Azt értem ezalatt, hogy az életem nem tudom merre tart, próbálok ugyan ezen változtatni de mégis úgy érzem csak sodródok a dolgokkal. Igaz most nem megy ez a lelkizős komoly dolog. A lényeg, hogy megy vagyok. Edzek rendszeresen és próbálok minél jobban kinézni. Erre van motivációm míg a tanulásra nincs. Igyekszem össze szedni magam kisebb nagyobb sikerrel. Eléggé elvagyok lustulva értem ez alatt azt, hogy nincs kedvem sehova menni és nehezen kezdek új dolgokba. Viszont ami pozitívum, hogy mióta egyedülálló lettem sokkal többet fejlődött a jellemem és a személyiségem. Sokkal több  mindenre is van időm. Még mindig szeretek képbe lenni a világról és még mindig sokat olvasok. A kimaradt dolgaimat pedig igyekszem pótolgatni. Épp őszi szünet van tehát ráérek lustulni. Ha épp nem megyek sehova kicsit el igénytelenedek olyan dolgokkal mint, hogy nincs kedvem borotválkozni. Tervezem majd, hogy olyan bejegyzést is írok amit külön az azon a napon vagy héten olvasott híreket emelem ki.

A következő bejegyzésemben azt hiszem kifejtem a mémeket.

Így helyes?

Mivel megint előjött belőlem a lusta énem természetesen nem volt erőm belefogni az írásba de eljött ez a nap is és most már tényleg szeretnék legalább három naponta egy bejegyzést. Ami foglalkoztatni kezdett a az, hogy jó-e a felfogás módom? Túl sok minden ellen próbálok küzdeni és sok mindenről van negatív véleményem és már szerintem ezt lehet eltúlzom néha. Persze a világ romlott ez tény és az emberek nagy része is de mintha mindig küzdenem kellene valami ellen. Ha valaki "A" -t mond akkor nekem kötelező "B" -t mondani. Nem minden esetben persze de kényszerem van rá, hogy a dolgok másik oldalát is bemutassam másoknak nem csak azt ahogy ők gondolják. Igaz lehet ez egy kifogás is és én látom rosszul. Ilyenkor jó lenne ha az ember mellett lenne már valaki tapasztalt aki segít túllépni az ilyesféle kételkedéseken. Arra gondolok, hogy nincs egy egységes norma. Persze nem is kell mert akkor minden értékrend felborul. Ha továbbmegyek akkor a vallásnál fogok kilyukadni mivel az végül is egy efféle normát állít fel de szerintem ilyenekbe csak azok hisznek akik bizalmatlanok és félnek valamitől. Persze ez a vallás dolog elég kényelmetlen téma. Mert hát lássuk be teljesen valótlan. Nem a bizonyítékokról van szó hanem, hogy mennyi mindent látnak bele sokan. Nem hiszek semmi felsőbbrendű dolog létezésében vagy, hogy valaki alárendeltjei lennék. Túl sok a megválaszolatlan dolog ebbe és ha valaki magyarázatot keres csak még több lesz belőle. Szerintem ember alkotta meg Istent és nem fordítva. Így van értelme. Mindenkinek aki hisz benne kell valaki aki felette áll és hisz benne, hogy megbocsájt és ismeri a lelkét. Talán ez azért van mert félnek a haláltól és csak így tudják elviselni a bekövetkeztét vagy nem tudom. Mostanában inkább filozófus szemmel nézem a világot. Itt is rendesen megkeverik a dolgokat az izmusok de próbálom mindenhonnan a számomra szimpatikusat és logikusat követni egyfajta elv ként. Persze ettől még nem lesz célja az életnek és mintha a jó tulajdonságaim is kezdenének eltűnni. Igyekszem úgy bánni az emberekkel ahogy elvárom, hogy velem bánjanak de ez egy totális zsákutca. Mindig mindenki átlép egy bizonyos határt  és akkor bepöccenek mert tényleg csak nagyon kevesen gondolkodnak így. Persze senki nem vagyok, hogy ezzel másokat kioktassak. De ha valaki lennék akkor sem lenne hozzá közöm ugye. A másik, hogy sokáig fordítottam figyelmem az altruizmus felé. Ami meg aztán csak ahhoz vezet, hogy kihasználják az embert mert mindenki ÖNZŐ. Sajnos tényleg ennyire megromlott az emberiség nagy része. Igen most egy kicsit elragadtattam magam egy két általánosíttatással de nagyon-nagyon kevés a kivétel.  Ezt a témát is a végtelenségig lehet boncolgatni de sokan meg is tették már... : )

Egyedül

Semmi kedvem lassan már ehhez. Ha írok is azt hiszem ritkábban és talán kicsit személyesebb dolgokról is. Lehet a fáradtság teszi vagy a front szívja ki belőlem a dolgokat de csökkent az életkedvem. Nem vagyok az az önmagamba zuhanós típus mindenen túllépek és mindig vidám vagyok és csak ezen jár az eszem. Most itt furcsa mert lehetőségem van kiírni olyan dolgokat amikhez nem kötődnek emberek és tényleg az én személyiségemet tekinthetem át vele. Nem mintha lenne kivel ezt megbeszélni. Csak akkor érzem magam magányosnak amikor rájövök, hogy nem vagyok valami nagy jelenség és haverok vagy ismerősök elhanyagolnak. Nyilván azért is van mert nem vagyok nagy társasági ember. Afféle magamnak való vagyok aki egyedül sem unatkozik de mégis igénylem a társaságot. Meg persze sokat dob, hogy feltehetőleg senki nem olvassa ezeket a sorokat és így senki olyan aki ismerne. Tényleg soha nem kértem semmit az életbe de ezek szerint nem érdemlem meg az olyan apróságokat mint, hogy legyen egy normális környezetem ahol mindenkivel jól kijövök és elfogadnak olyannak mindig amilyen szerencsétlen vagyok. Tényleg akkora dolog ez?
Kicsit furán hangzott de mindezek ellenére már megtanultam elviselni az ilyen dolgok hiányát és ennek ellenére is mosollyal élem az életem. Máshogy nem lehet már elviselni. Egyébként a felszínen abszolút nem ilyen ember vagyok tehát olyan mintha most nem is magamról írnék mivel nem ismernek ebben a formában. Persze mindenkinek megvannak a saját problémái nem panaszkodhatom ahogy mindenkinek nekem is szembe kell velük néznem de nem is ez a gond mert sikerül csak egyszerűen belefáradtam már egyedül és nem akarom, hogy folyamatosan problémákat kelljen megoldanom mert elegem van. Nem kívánságműsor tehát amit itt is tehetek, hogy felszegem a fejem és bármilyen nehéz is csak előre, ez a logikus döntés. De amit a legnehezebb feldolgozni az az amikor csalódsz az emberekbe. Na azt senkinek nem kívánom tényleg. Most nem arra gondolok, hogy félre ismerted persze az is szörnyű hanem arra amikor van valaki akivel nagyon jóba vagy és egyszer csak eléd áll és megmondja a dolgokat és ezen könnyen eldurran az ember agya. Mindig úgy éltem az életem, hogy ne okozzak senkinek kellemetlenséget, problémákat és mindig segítek ahol tudok de amikor annyi minden után az ember még egy "köszönöm" -öt se kap vagy még el is küldik a fenébe az a legmotiválóbb.

Sablon

Semmi extra vagy különleges most. Valamikor nehezen lendülök bele ebbe az írás dologba. Eleinte nagyon nehezen jönnek a szavak a végére pedig képtelen vagyok lezárni mert annyira belejövök. Érdekes. A lényeg, hogy most nem szándékozok regényt írni. Furcsa érzés kerített hatalmába már egy ideje méghozzá az, hogy új életet kellene kezdeni. Nem érzem magam annyira jól tekintve, hogy a fiatal éveimet nem használtam ki és már nem jönnek vissza de egy új esélyt kaphatnék ezzel. Az ötlet már fogalmam nincs mikor kezdett el csírázni de ez mellékes. Az új élet alatt azt értem, hogy fogni egy kevés pénzt és elmenni nagyon nagyon messzire mégis titokban senkinek sem szólva. Játszok már a gondolattal egy ideje de ez azért hatalmas dolog. Nem érzem valahogy annyira közelinek az embereket, hogy sajnáljam őket ha elveszítenének. Nem tudom talán neveltetés miatt de nem kötődök az emberekhez mint kellene. Igazából szinte semennyire a többségéhez. Nem tud érdekelni. Hiába töprengek rajta órákat nem tudom visszavezetni. Persze ez nem feltétlen hátrány mert ha például összeveszek valakivel nem érzem a dolog súlyosságát csak annyit, hogy "oké megtörtént" és pont. Valószínűleg bennem van a hiba de nem tudom kiküszöbölni. Ez most nem azt jelenti, hogy nem szeretem az embereket mert ez nem igaz. Nagyon is szeretem és sok mindent megadnék egy nagyon komoly barátságért(nyilván akkor a blog sem születik meg). Tehát az embereket kedvelem csak kötődés nincs meg. Tehát vissza kanyarodva ha eltűnnék egyik napról a másikra tényleg csak egy két dolog lenne amit sajnálnék ha nem lenne akkor képes lennék rá. Csak néhány embert sajnálnék talán idővel az is elmúlik. Eléggé bizonytalanul járok ezen a talajon és persze ez mind csak filozofálás még én sem tudom mit akarok.

Zárásként pedig egy másik dolog pedig ami nem hagy nyugodni az pedig, hogy miért ragaszkodnak az emberek görcsösen néhány dologhoz. Ezt nem fogom soha megérteni. Az emberek nagyon naivak tudnak lenni de komolyan. Görcsösen és minden akarat erejükkel kapaszkodnak a már megszokott dolgokhoz és bármi apróság amihez akarat erő kell pánikot okoz. Lehet az akár egy ember elvesztése vagy egy új bútor mégis nehezére esik az embereknek elengedni a megszokott környezetet. Értem én, hogy kötődnek a dolgokhoz de amit/akit el kell engedni azt fel kell fogni józan ésszel is. A megtörtént eseményekről ne is beszéljünk. Képesek hetekig rágódni rajta néhányan. Borzasztó...megtörtént és annyi nem tehetünk ellene és a sajnálkozás semmit nem oldott meg még csak a tettek de ezt a sok primitív ember nem érti és én sem. Talán egyszer megértem én is...